Archive for július, 2016

Hennaművészek a Krisna-völgyi Búcsún!

szombat, július 16th, 2016

A Búcsún ismét találkozhattok Krisna-völgy hennaművészeivel! Személyesen látogat el hozzánk idén is a The Henna Grove hennása, Nisanta.

Nishanta 9 évnyi angliai önkénteskedés során ismerkedett meg ezzel a művészettel, miután indiai hölgyek időről-időre hennamintákkal díszítve jelentek meg az ottani templomban.

540_12717619_641399552675546_5605082369753235430_n

Nagyon megtetszett, és amikor első gyermekem megszületett, elkezdtem én is hennázni, először a barátaimat, aztán a Krisna Völgybe látogató vendégeket, de ma már mások is sokszor megkeresnek. A hennázás a gyerekek mellett elsősorban kikapcsolódás és relaxációs technika volt számomra. Most pedig boldog vagyok, hogy olyan dologgal foglalkozhatok, amit nagyon szeretek.“-Nisanta

Tudtad?

A henna egy gyógynövény, amely forró területeken terem. Indiától Afrikáig ismerik és használják. Minden területnek saját motívumvilága van. A kiszárított növényt porrá őrlik és illóolajokkal, illetve vízzel vagy citromlével pépet kevernek belőle, amely barnára színezi a bőrt. Hajfestésre és gyógyászati célra is használják.

540_P1010751

Milyen színű hennák vannak?

A henna mindig vörösesbarna nyomot hagy. Sokan keresnek „fekete hennát”. Sajnálom, hogy ennek használata még ma is elterjedt, hiszen attól fekete, hogy PPD-vel megszínezik. Ez azonban nagyon ártalmas anyag, mely a rá érzékeny személyeknél égési sérüléshez hasonló, maradandó nyomot hagyhat a bőrön. Én csak természetes alapanyagokat használok, a hennapépet magam keverem ki, mert nemcsak az esztétikát, hanem a megbízhatóságot és biztonságot is nagyon fontosnak tartom. Még előre bekevert hennapasztát sem veszek, mert a henna romlékony. Ha hónapokig áll egy bolt polcán és még mindig fog, biztos, hogy nem tiszta.

Divatosak még egyéb színes minták is, ezeknek azonban csak a motívumvilága hasonlít a hennáéhoz, valójában egyszerű testfestékkel készülnek. Nagy részük az első kézmosásig marad fenn.

540_BHCround1

Milyen programokon találkozhatnak veled a henna kedvelői?

A legközelebbi természetesen a Krisna-völgyi Búcsú. A Búcsúnak a hennázás csak egy kis szeglete. Sokan egész hétvégére jönnek, hiszen annyiféle program van, hogy szinte lehetetlen egy nap alatt a végére érni: reinkarnációs szerepjáték, meditációs ösvény, valóságsátor, indiai esküvő és még sorolhatnám. Az idei év újdonsága az indiai szépségszalon. Minket is ennek a közelében, a színpad előtti kis téren találhatnak meg, de több helyen is lesznek hennafestők.

Akik pedig szeretnének megtanulni hennázni, azokat szeretettel várom Augusztus 13-14-én tartott hennafestő tanfolyamomra. Részletekért kattints ide!

Idén először a művésznő saját tervezésű hennamintákkal díszített jógaruháit is megvásárolhatjátok a Búcsúban!

Nisanta munkáit megtekinthetik The Henna Grove nevű Facebook oldalán, ahol a tanfolyamról is találnak információkat.

 

Jógázz velünk a Krisna-völgyi Búcsún!

szombat, július 16th, 2016

 

540_bhakti_foto_hirdetes

Az előző évekhez hasonlóan ismét ellátogatnak hozzánk a budapesti Bhaktivédanta Hittudományi Főiskola (www.bhf.hu ) vaisnava teológus és jógamester szakának tanárai és hallgatói.

Hogy felfrissíthessék magukat a hozzánk érkező vendégek, a Főiskola sátrában a Búcsú mindhárom napján lehetőségük lesz kipróbálni néhány jóga-ászanát (testhelyzetet), légző- és relaxációs gyakorlatot, és a fejlődni vágyók személyes tanácsokat is kérhetnek a szakemberektől az otthoni gyakorláshoz, életmódváltáshoz.

 

540_yoga2

A nyugati megértés szerint a jóga elsősorban egy egészséges testmozgás, egy divatos hobby, amely segíti mind a fizikai, mind a mentális jólétünket. A jógával foglalkozó tradicionális írások szerint azonban sokkal több ennél. A jóga egy olyan összetett tudomány, spirituális út, amely – a tudatosság fejlesztése és egy tiszta életstílus gyakorlása révén – elvezethet a legmagasabb szintű önmegvalósításhoz, és az egyéni és a társadalmi békéhez is.

A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola sok éve elhivatott abban, hogy a jóga filozófiájával, gyakorlatával és életmódjával kapcsolatos ismereteket minél szélesebb körben terjessze, és mindenki számára elérhetővé tegye ezt a sok ezer éves bölcseletet, amely valamennyi kor emberét képes támogatni a harmónia, az egészség és a boldogság elérésében.

540_MMD_9964

 

A Búcsú ideje alatt a Főiskola sátrában – az ingyenes jógaórák mellett – minden nap érdekes filozófiai és ismeretterjesztő előadásokat is meghallgathatnak a Búcsú vendégei. (A részletes program megtalálható: http://bhf.hu/hu/esemenyek/egyeb-rendezvenyek-esemenyek)

 

Ha szeretnél elmerülni a jóga tudományában vagy mélyebben megismerni a mögötte rejlő, sok ezer éves tradíciókat és filozófiát, akkor még nem késő jelentkezni a Főiskola szeptemberben induló képzéseire!

504x504_FB_Photo post_1A

A folyamatosan induló nyilvános tanfolyamai, workshopjai mellett a Bhaktivédanta Hittudományi Főiskola Európában egyedülálló módon, 3 éves képzésben, eurokonform kétnyelvű, államilag akkreditált BA diplomát adó vaisnava jógamester és vaisnava telológus képzést működtet, amelyekre az idei évben pótfelvételit hirdet.

Jelentkezési határidő: augusztus 10!

További információ, jelentkezés: www.bhf.hu/kepzesek

 

Online jegyrendelés határidők!

péntek, július 15th, 2016

pp_cc_mark_111x69

Csekken történő befizetési kérések lehetősége már lejárt, az eddigi igényeket postázzuk Nektek! Egyéb online fizetési lehetőség a Pay Pall!

JÚLI 21. (csütörtök estig) válthatod meg kedvezményes elővételes jegyed Pay Pal-os fizetéssel. Részleteket itt találsz!
MINDEN ONLINE JEGYVÁSÁRLÓNKNAK AZ APHRODITE HOTEL ZALAKAROS JÓVOLTÁBÓL EGY 35 000 FT-OS KEDVEZMÉNYRE JOGOSÍTÓ UTALVÁNYT KÜLDÜNK!

Helyszíni jegyvásárlásra a Búcsú mindhárom napján lesz lehetőség. A helyszíni árak a mindenkori Krisna-völgyi belépőárak maradnak. Felnőtteknek: 1490 ft, gyermekeknek és nyugdíjasoknak: 990 ft

Találkozunk hamarosan a Krisna-völgyi Búcsún!

Ízek kavalkádja a búcsún

péntek, július 15th, 2016

Nálunk hegyekben áll a finomfogás a Búcsú alatt :-)

INDIAI, MAGYAROS, OLASZOS…. és még számos más íz világ, melyet felfedezhettek a Krisna-völgyi Búcsúban!

A 800 nm-es étteremsátorban közel 1000 fő foglalhat helyet. Szakácsaink és az étterem kiszolgáló személyzetével együtt több mint 70-en dolgoznak azért, hogy a Búcsúra látogató vendégeink ne maradjanak éhesek.
Vegaburger, saláták, egy tál ételek, sült-bundázott zöldségek, vegán édességek, ropogtatni valók, frissítők csak egyik része az ételek sorának.

13590249_729439610531081_100741197602908222_n

Tehénvédelmi központunkhoz közel látványkonyhával is készülünk, amit semmiképpen sem szabad kihagyni a programok sorából! Konyháink mellett palacsintázó, kürtős kalácsos és vegán fagyizó is lesz! A kérdés már csak az, hogy vajon lesz-e idő mindent megkóstolni?

540_RVD_4754_v

Indiai ropogtatni valónk a CHEVDA idén is megvásárolható lesz a Búcsún. Csípős és csemege változatokban is kapható. Fontos tudnivaló, hogy alapanyaga a sárgaborsó liszt, melyet olyan malomban őrölnek, ahol nem használnak gabonát, valamint a feldolgozó kisüzemünk is mentes a gabonától, így gluténérzékenyek is bátran fogyaszthatják. Te már kóstoltad?

A sárgaborsó illetve csicseriborsó lisztek közkedveltek az indiai konyhában, hiszen magas fehérjetartalmuk miatt ideális eleme a vegetáriánus étkezésnek. Éppen ezért sportolóknak számára is kiemelten ajánlott a fogyasztásuk.

További cikket az ételekről itt találsz!

 

 

ÉTTEREM NYITVA TARTÁS BÚCSÚ ELŐTT, ALATT ÉS UTÁN!

csütörtök, július 14th, 2016

ZÁRVA TART ÉTTERMÜNK: júli. 20-21-én
HOSSZÍTOTT NYITVA TARTÁS A BÚCSÚ ALATT júli. 22-24-ig:
9:00-től várjuk kedves vendégeinket, és addig tartunk nyitva, ameddig szükséges.
A fesztivált követően:
ZÁRVA TARTUNK július 25-26-án
NYITÁS: július 27-től ismét 11:00-17:30-ig, a szokásos nyitva tartás szerint várunk benneteket!

540_prasadam1b

Búcsú programfüzet

csütörtök, július 14th, 2016

Megújult a Krisna-völgyi Búcsú Prorgamfüzete!
Krisna-völgyi Búcsú programfüzet 2016

A füzetben találhattok ízelítőt programjainkból, megszólal Kövi Szabolcs fuvolista, zeneszerző, olvashattok indiai esküvőről, iskolánk új épületéről, valamint megtalálható benne Govinda éttermünk kínálata és a Búcsú térképe is, ahol jelöltük programjaink helyszíneit! Találkozunk hamarosan a Krisna-völgyi Búcsún!540_fedőlap

 

 

ÚJDONSÁG! Kemping a Búcsú idejére!

csütörtök, július 14th, 2016

Megnyitotta kapuit az Akácliget pihenő Somogyváron, ahol parkosított, kulturált környezetben van lehetőségetek kempingezni akár már a Búcsú idején is!

A részletekért, szállásfoglalásért keressétek Torkos Csillát a következő telefonszámon: 20/618-8259

Facebookos oldalához kattints ide!

13606643_1586026671697920_1232548151231713325_n

Bölcsesség szigete

csütörtök, július 14th, 2016

 

MANTRA, JÓGA, MEDITÁCIÓ, KARMA

540_P2310035

Biztosan sokan hallottátok már ezeket a szavakat, de vajon tudjátok-e, hogy honnan származik, mit is jelent valójában? Nyugaton már sok helyen alkalmazzák a mediátció tudományát legyen szó tanulásról, sportról, vagy orvostudományról, izgalmas és igen hasznos kapcsolatként a nyugati és az ősi keleti civilizáció között.

A Bölcsesség szigetén mindezekkel testközelből is megismerkedhetsz! 🙂

BOLDOG ÉLET TÖRVÉNYEI
Stresszkezelés és karmatisztítás minitréning szakavatott előadó közvetítésével. Működőképes recept, mely az ősi indiai bölcseletek alapján.

540_puri

VALÓSÁG-SÁTOR
Kipróbálhatod egy napunkat, a valóság sátorban, ahol lefotózhatod magad indiai viseletben, belekóstolhatsz a meditáció ízeibe, hagyományos recept alapján süthetsz kenyérlepényt, amit egy kis szertartással saját kezűleg lelki étellé varázsolhatsz!

KÉRDEZD A SZERZETEST
Intelligens kérdések és válasok az élet végső titkairól, melyekről hétköznap ritkán jut időnk gondolkodni és beszélgetni.

540_P2310134REINKARNÁCIÓS SZEREPJÁTÉK
Adott egy izgalmas történet, mely a választásaitoktól függően mindig másképp alakul. A történetek során megérthetjük, hogy az életben hozott döntéseink nemcsak jelenlegi, hanem a következő életünkre is hatással vannak.

BÖLCSEK KÖVE
Asztrológiai elemzések készítése, és kőfestés felnőtteknek, gyermekeknek.

TESTET ÖLTÖTT BÖLCSESSÉG
Megnézheti, vagy akár meg is vásárolhatja a csodálatos védikus irodalom leghíresebb köteteit.

Ajándék osztás az Aphrodite Hotel Zalakaros jóvoltából!

péntek, július 8th, 2016

AphroditeZalakaros

Hamarosan Krisna-völgyi Búcsú, de idén a megszokott varázslatos helyszín, programok, fesztiválhoz illő vásárkavalkád, valamint a gasztronómiai íz és illatözön mellett ajándék osztást is tartunk!

2016-ban, az Aphrodite Hotel felajánlásával több ezer ajándékutalványt készülünk kiosztani a Búcsút látogató, illetve a Búcsú eseményét megosztó vendégeink között.

 

KIK kapják meg az utalványokat?

 

270_facebook-box-1334045_960_720

Mindenki, aki a Krisna-völgy facebookos oldalán lévő, 2016. 07. 09-én 8:00-kor megjelenő postunkat megosztja nyilvánosan a saját idővonalán, és az eredeti post alatt jelzi, hogy megosztotta, a KÉSZ! 🙂 szóval.

200 fő azok között, aki a Búcsú eseményében lévő Aphrodiet Hotel cikket megosztja, és az eredeti post alatt jelzi felénk, hogy KÉSZ!

500 fő, azok között, aki a Búcsú eseményében résztvevőként jelölte magát,
ha még nem tetted meg, itt az idő!

pp_cc_mark_111x69

Mindenki aki elektronikus formában vásárolja meg belépőjét. Részletek itt.
(Csekk igénylését július 14-ig tudjuk fogadni, a payPal-os fizetések július 21-ig kell megtörténjenek.)

Ajándékutalványt a helyszínen történő jegyvásárlás esetén sajnos nem tudjuk biztosítani. Helyszíni jegyvásárlásra a búcsú mindhárom napján lehetőség van!

FONTOS!
VISSZAMENŐLEGESEN, AZ EDDIG E-MAILEN KÉRT ÉS PAY-PALL-ON KERESZTÜL VÁSÁROLT JEGYEK UTÁN IS MEGKÜLDJÜK AZ AJÁNDÉKUTALVÁNYOKAT!

 

270_envelope-158279_960_720

HOGYAN kapjátok meg az utalványokat?
-facebook esetében facebookos üzenetben,
-e-mail-es rendelés, illetve pay-pall-os fizetés esetén pedig e-mail címre elküldjük a kedvezményre jogosító dokumentumot.

 

Itt tudod felhasználni a 35 000  Ft-os utalványodat:
http://hotelaphrodite.hu/szobak/?utm_source=krisnavolgy&utm_medium=weboldal&utm_campaign=krisnavolgy-nyeremenyjatek-weboldal

Izgalmas játéknak nézünk elébe, hiszen több utalványt is gyűjthetsz magadnak.
A felhasználási feltételekről további információt a megküldött dokumentumokban találtok, részletekért pedig keressétek az Aphrodite Hotel Zalakaros ügyfélszolgálatát.

Már csak 1 nap, és ebbe a cikkbe is elhelyezzük a megosztandó postok linkjeit, hogy könnyebb legyen elérni. Kalandra fel, ajánld ismerőseidnek a rendezvényt, hogy biztosan megkaphasd az utalvány!

Felajánlását köszönjük az APHRODITE HOTEL ZALAKAROS-nak!

 

Játszatok velünk Ti is a Krisna-völgyi Búcsúban!

csütörtök, július 7th, 2016

IMG_6365

Krisna-völgybe látogatni mindig jó. A Búcsú viszont valami másról szól. Nem csak kirándulásról nézelődésről esetleg vásárfiák gyűjtéséről, ugyanis számos aktív programot is kínálunk a hozzánk ellátogató gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt.

 

 

 

Krisna_volgyi_Bucsu_ponilovaglas_Krishna_valleys_Bucsu_summer_family_festival_540_2 14499684330_45f9880c2f_z

Néhány példát is sorolnék:  jóga, íjászat, körhinta, pónilovazás. Kipróbálhatjátok a mantrázást, süthettek purit, készíthettek virág ékszereket, vagy hajtogathattok lótuszvirágot is. A sort nem is fejezem be, hiszen a következő napokban ízelítőt kaptok számos programlehetőségünkből.

Első ízben az egyik leglátványosabb foglalkozást mutatjuk be, mely során ajándékot is készíthettek magatoknak:

540_Krisna

Biztosan sokan hallottatok arról, hogy a kultúránkban nagy szerepet játszanak a virágok. E csodálatos növényeket mi nem csak ikebanák (vázákban elrendezett virág költemények) készítésére használjuk, hanem a virágfejekből, virágszirmokból gyönyörű oltárdíszeket, valamint ékszer és ruha költeményeket is készítünk. Ruháinkat is rendszerint virágmotívumok is díszítik.

A virág segít számunkra, a szeretet kifejezésében. Az odaadást és gondoskodást tükrözi. Minél gazdagabban, és harmonikusabban tudjuk felhasználni ezeket a gyönyörű növényeket, annál jobban tudjuk kifejezni hálánkat Istennek, Krisnának.

 

270_20160612_130251

A szépet mindenki szereti. Ezért úgy döntöttünk, hogy az idei búcsún lehetőséget adunk Nektek is, hogy kipróbáljátok a virágékszerek készítését. Az Indiai Szépségszalonunkban tehát most először alkalmatok lesz virágékszerek készítésére is, valamint origami virágokat is hajtogathattok velünk. Természetesen az elkészült remekműveket akár haza is vihetitek magatokkal.

540_20160612_121432 540_lotusz