Kövi Szabolcs – egy élet a meditációs zene körül

2443

Hogy mi rejlik egy zseniális alkotás, egy művész sikerei mögött? Általában nem a szerencse…. Sokszor egy élet munkája, folytonos lemondás, de a vallások ismerői mindezt kiegészítik az Isteni felhatalmazással is.

Sokan szerencsésnek érezzük azokat a személyeket, akik szüleik értékrendjét, tudását és az általuk elindított foglalkozást tovább vihetik, tovább fejleszthetik, mert tudnak vele azonosulni. Ilyen családban született Kövi Szabolcs is, aki gitárművész-zenész édesapjától nem csak a hétköznapi tudást, nevelést, de a zene szeretetét is megkaphatta, hiszen Ő már gyermekei születésekor eltervezte, hogy zenekart alapít a család legkisebb tagjaiból. Szabolcs számára szólista szerep jutott, így már 6 éves kora óta játszik hangszereken.

A szerencsés kezdeteket követően, hogy jutott el Kövi Szabolcs az első lemezétől a 25. albumáig?

Az alábbi izgalmas interjúban megtudhatjuk, mi sarkall arra egy fiatalt, hogy egy különleges koncert alkalmával életre szóló döntést hozzon. Hiszen elhatározta, hogy újítani fog, hogy zenéivel igyekszik átlépni az őrült felgyorsult világot. Azóta is emberek ezreinek biztosít zenéivel tiszta gondolatokat, ad békét, nyugalmat.

KÖVI SZABOLCS ISMÉT A BÚCSÚ VENDÉGE! VASÁRNAP 14:50-TŐL A SZÍNPADON KÁPRÁZTAT EL A BENNÜNKET JÁTÉKÁVAL!

Kövi Szabolcs fuvolista is fellép a Krisna-völgyi Búcsúban 

R: Köszönjük, hogy időt szánsz ránk, és válaszolsz néhány kérdésünkre. Első kérdésként egy igen egyszerű témát szeretnék érinteni. Vajon miért választottad a fuvolát, mely kisgyermek korodtól fogva végigkísérte pályádat?

K.Sz: A fuvolát nem én választottam, ez édesapám választása, de egyet értettem vele, elsősorban azért, mert nagyon jó tanárom volt, aki 12 éven át tanított. Amikor középiskolás koromban a klasszikus fuvola rokon hangszereit kutattam, akkor egyenes út vezetett az indiai klasszikus zene megismeréséhez, hiszen ott nagyon komoly szerepe van a bansurinak, vagyis a bambusz fuvolának. Az ír zene volt a másik nagy irány, ami vonzott, hiszen a fuvola ott is az egyik fő hangszer.

R: A zenét tanuló „laikusok” óvatosan bánnak a művész kifejezéssel. Emlékszem, amikor én hosszú éveken keresztül tanultam játszani hangszereken, nagyon távol éreztem magamat attól, hogy művésznek érezzem magam. Te mikorra tennéd, a művészé, zeneszerzővé válásodat?

K.Sz: 20 éves koromban lettem botcsinálta zeneszerző, amikor felkértek, hogy játsszak saját számokat egy avantgard előadáson. Én viccnek szántam a koncertet, mert porszívócsövön, saját magam készítette PVC fuvolán és más furcsa hangszereken játszottam. A zene hasonló hangulatú volt ahhoz, amit mostanában is előadok. Az emberek pedig nem nevettek, hanem inkább arra bíztattak, hogy folytassam a zeneírást. Azon melegében vettem egy házi stúdiót és elkészítettem a legelső kazettámat, “Kifelé az időből” címmel.
R: Azt elárulod nekünk, hogy miért pont a meditációs zenét választottad?

K.Sz: Egy komolyzenei koncertnek köszönhetem az első meditatív zenei élményemet. (az indiai zenében is vannak hasonló részek, de ott a bevezető után mindig begyorsul a rága) Matúz István fuvolaművész játszott egy modern darabot a Vigadóban, melynek “144” volt a címe, azért, mert 144 percig tartott és semmi másból nem állt, mint lassú, egymásba olvadó hangokból. Természetesen rettentően unalmas volt, sokan el is mentek, én pedig lefeküdtem a széksorok közé, mert nem bírtam ennyi ideig egy helyben ülni. Miközben kicsit elbóbiskoltam, időtörést észleltem, mintha átléptem volna egy dimenziókapun. Úgy tűnt, hogy ennek a zenének megvilágosító hatása van. Ellentétes hatást fejt ki, mint a hagyományos zenei katarzis. Nem feldob, hanem a végletekig megnyugtat, elringat, elrepít egy másik világba. Azt hiszem ott a Vigadó széksorai közt fekve határoztam el, hogy ezzel a hangulattal komolyan fogok foglalkozni.

540_Cedrela-Xiao-Full-LengthZ
R: Melyik a legkedvesebb hangszered?

K.Sz: A bansuri, vagyis az indiai bambusz fuvola. Sajnos nem vagyok a mestere, csak “koca” módjára játszom rajta. Az igazi indiai klasszikus fuvolások tíz évig tanulnak ezen a hangszeren. Sok múlik a technikán, én tudok egy-két kunsztot, amitől olyan, mintha… de sajnos nem pont olyan. Ugyanakkor szándékosan nem akarok nagyon elmélyedni az indiai zenében. Meg akarom őrizni a klasszikus, európai iskola ízét a játékomban.

R: Melyik a számodra legkedvesebb saját szerzésű zenéd?

K.Sz: Az “Angyali sugallat” című lemezem a kedvencem. Ott tényleg sikerült elkapnom valami nem evilági, emelkedett hangulatot.
R: Eddig 25 albumod jelent meg. Mi inspirált arra, hogy újabb és újabb albumokat jelentess meg?

K.Sz: Huszonöt lemezem van, és még tele vagyok ötletekkel. Én elsősorban hangulat lemezeket készítek, mint például a “Himalája meditáció” című CD-m esetében, ahol egy basszusfurulyával (még a legmélyebb indiai bansurinál is mélyebb) játszom 73 percen át, lassan, egy hangulatban. Ez talán nem is annyira zene, mint inkább egy hangulat megidézése zenével. Azért dolgozom, mert tudom, hogy az ilyen zene nagyon hasznos lehet, amikor valaki elesett, esetleg beteg, diszharmonikus állapotban van. A zenének is megvan az a hatalma, ami a természet zajainak, hangjainak. Ahogy a tenger morajlása, a tavaszi erdő madarainak éneke is helyre tudja állítani a lelki békénket, hiszen ez valójában Isten zenéje, úgy az ember is zenélhet hasonlóan.

Gyermekkoromtól fogva azon gondolkodtam, hogyan lehet a legjobban megfogni a művészetben Istent, és arra jutottam, hogy őt nehéz megismerni, de az alkotásai mindenütt ott vannak. A hegyek, tengerek, mezők, erdők, felhők és a világ mindenféle csodái, az ő festményei, szobrai, zenéi, meséi, szavai. Az én küldetésem nem más, mint a természet harmóniáit lerajzolni, nem túl bonyolult eszközökkel. Amikor egy kisgyerek néhány vonallal egy erdőt és a vidám Napot festi a papírra, akkor a képet nézve mindenki mosolyra fakad, mert a kép üzenete egyszerű és világos. Én is egyszerű eszközökkel akarom lefesteni Isten világát. Az emberek szívében ez helyreállíthatja ideig-óráig a harmóniát, mert rendszerint éppen az a baj, hogy annyira a mesterséges környezetünkben élünk, hogy nem vesszük észre a világot, ami körülvesz minket.

 hqdefault

R: Magyarországon kívül nem nagyon jársz koncertet adni. Mi lehet ennek az oka?

K.Sz: Elsősorban lustaság, vagy inkább fáradtság. Itt Magyarországon is elautóztam az elmúlt 25 évben egymillió kilométert (nem túlzás), nem nagyon vágyom messzebbre. Az életem egyik nagy kihívása, hogy a zene és a koncertezés, nem éppen a természetemnek megfelelő munka. Én ennél befele fordulóbb típusú ember vagyok, otthonülő lennék…
R: Többször szóba került, hogy játszottál indiai hangszereken, foglalkoztál ezzel a kultúrával is. Mennyire ismerkedtél meg az indiai zenei világgal, melyik albumodban jelennek meg ezek a motívumok, hangzásvilág, hangulat?

K.Sz: Krsna történeteit olvastam, amikor az “Erdő dala” című lemezemet készítettem. A címbeli erdő Vrindavan-ra utal, de a zene nem indiai hangulatú. Feldolgoztam vasinava dalokat a Varázslat című albumon, a Gurudév című dalt a “Felhőjáró” lemezemen. Kicsit úgy bántam ezekkel a dalokkal és hangulatokkal, hogy nem feltétlenül lehet rájuk ismerni, nem is ez volt a célom. Meg akarok őrizni egyfajta európai ízt a zenémben.
R: Évek óta rendszeres vendége vagy a Krisna-völgyi búcsúnak. Nagy örömünkre, idén is vendégül láthatunk egy koncert erejéig. Van-e különleges élményed Krisna-völgyi látogatásaidról, amit szívesen megosztanál velünk és olvasóinkkal?

K.Sz: Számomra a fejlődés, amit itt látok a legkülönlegesebb élményem. Én pozitívan gondolkodom a jövőről, szeretném azt hinni, hogy az emberek akár élhetnének békésen is. Sajnos nagyon nehéz a világ más részein hasonló, döbbenetes fejlődést tapasztalni, mint itt. Ez nyilván a filozófia hatása. Engem lenyűgöz, hogyan tudnak a szerzetesek az anyaggal ilyen mesterien bánni, miként varázsolnak egy békés szigetet ide. Ez nyilván Isten munkája. Örömmel tölt el, hogy ilyet a saját szememmel láthatok.

R: Idén egy különlegességgel is készülsz a vendégek számára a 2016-os Krisna-vögyli Búcsú alkalmával. Mesélnél erről pár szót?

K.Sz: Korábban zenéltem Tai-chi gyakorlatok alatt. A lassú mozgáshoz illett a nyugodt zeném, de kiderült, hogy a gyorsabb harcművészetekhez is tudok zenéket válogatni. Itt is ilyesmivel próbálkozunk.

270_KöviSzabolcs
R: Számodra milyen élmény Krisna-völgyben zenélni?                            

K.Sz: Nekem elsősorban itt lenni élmény, de egyre inkább úgy érzem, szeretettel fogadnak a szerzetesek, nagyon jó megtapasztalni, hogy milyen kedves emberek élnek itt.


R: Ajánlod esetleg másoknak is, hogy látogassanak el a Krisna-völgyi Búcsúba?

K.Sz: Feltétlenül, Krisna-völgybe minden magyar embernek el kéne legalább egyszer az életben jönni, és erre a Búcsú jó alkalom, mert összefoglalja azt, amire a vaisnavák (Krisna-hívők) törekszenek. Szerintem a magyar ember azt tiszteli, aki tud bánni a földdel, nem rest beállni az eke elé. Bennünk él az ősi földműves hagyomány, bennem is, pedig már három generáció óta értelmiségiek a felmenőim. Nem halt ki belőlem ez a szellemiség. Amikor azt látom, hogy olyan fiatalok tolják az ekét, akik az ELTE-n tanultak, akkor azt gondolom, hogy “ez igen”! Ezt mindenkinek látnia kellene, hogy lehet így is élni. A világ lehet egy szelíd kert is. Sajnos az ellenkezőjét könnyű bebizonyítani és sokan el is hiszik, hogy a háború, a pusztulás és a romlás a valóság. LEHETNE akár ez is a valóság, csak választás kérdése! Meg lehet csinálni! Nem mondom, hogy mindenki éljen így, hogy utánozzák ezt az életmódot, de legalább nézzék meg egyszer és meg fog változni a gondolkodásuk, mert meglátják, hogy valaki megcsinálta, és ebből erőt lehet meríteni!

 


Leave a Reply